Az egyre gyakoribb nyári hőhullámok nem csupán kellemetlenséget, hanem komoly megterhelést is jelentenek a gyermekek és az intézmények dolgozói számára. Ennek megfelelően a csepeli önkormányzat kiemelten kezeli a közintézmények klimatizálását – ennek részeként idén nyáron nagyszabású klímatelepítési program indult a kerületben.
A munkálatok több intézményben már javában zajlanak: a csepeli tűzoltóságon és a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épületében jelenleg is szerelik a klímaberendezéseket. Az óvodákban pedig még ennél is intenzívebb a haladás: tegnapelőtt fejezték be a telepítést a Kádár Katalin óvodában, tegnap pedig a Tátika óvodában kezdték meg a munkát.
A Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda tagintézményeiben összesen 43 új klímaberendezés felszerelését tervezi az önkormányzat, 15 óvodában, két ütemben. Az első ütemben azok az óvodák kerülnek sorra, amelyek a nyári időszakban is ügyeletet tartanak – így biztosítva, hogy a gyermekek a legnagyobb melegben is kellemesen hűvös, biztonságos környezetben játszhassanak, miközben a dolgozók is komfortosabb körülmények között végezhetik munkájukat.