A városvezetés hosszú évek óta gondolkodik azon, miként lehetne felújítani a Kispesti Uszodát. Az elmúlt években arra az elhatározásra jutott az önkormányzat, hogy elkezdi egy teljesen új uszoda tervezését. Ez nem azt jelenti, hogy már holnap megkezdődik az építkezés, de a tervek már elkészültek.

Gajda Péter polgármester elmondta: Kispest Önkormányzata megbízásából elkészült egy tanulmányterv, koncepcióterv az ENTERV Kft. jóvoltából, amelyet azért is készítettek, hogy a kispestiek is láthassák, milyen lesz majd, milyen funkciókat kap majd az új létesítmény. Köztudott, hogy az önkormányzat jelenlegi költségvetési helyzete nem teszi lehetővé, hogy saját erőből egy több milliárdos beruházásba kezdjen. De a már elkészült terv, koncepció azért is jó hogy előzetesen elkészült, mert az esetleges uniós, illetve hazai pályázatokra így sokkal könnyebben tud a kerület reagálni, forrásért pályázni. Ez a folyamat indult most el a tervek elkészültével, mondhatjuk, ennek a ciklusnak az egyik legnagyobb terveként, fejlesztési feladataként. A Kispesti Uszoda addig is áll a kispestiek rendelkezésére, biztonsággal használhatják mind a beltéri medencét, mind a kültéri parkot mindaddig, míg az új épület el nem készül – hangsúlyozta a polgármester.

A Kispesti Uszoda és Sportközpont vezetője, Tóth András Kálmán tájékoztatása szerint a tervezést egy komoly állapotfelmérés, műszaki felülvizsgálat előzte meg még 2024-ben, amelynek eredményeképpen született meg a költséghatékonyabb döntés egy új uszoda megépítéséről. Büszkék vagyunk a koncepciótervre, mert az gondoljuk, hogy építészetileg is modern és a helyi sajátosságoknak, igényeinknek is megfelelő terv készült. A külső medencék üzemeltetésén is láttuk, hogy óriási az igény egy igazi strandra, ezért fontos cél volt ennek a funkciónak is a beépítése a tervekbe. A következő lépés pedig a források felkutatása, megszerzése a tervek megvalósítására – mondta.

„A kispesti uszoda újragondolása példamutató módon ötvözi a múlt örökségének tiszteletét a jövő kihívásaival. A terv nemcsak egy sportlétesítményt kíván létrehozni, hanem egy közösségi tér új minőségét, ahol a rekreáció, az egészségmegőrzés és a városi életminőség egymást erősítve jelennek meg. A látványtervek alapján egyértelmű: a cél nem pusztán egy funkcionális épület létrehozása, hanem egy olyan urbánus központ megformálása, amely új városi identitásponttá válhat. Egy olyan épületté, ami nem csak kiszolgál, hanem inspirál is” – olvasható a kerületi önkormányzat által kiírt pályázat eredményeként az ENTERV Kft. által készített tervek leírásában.

Még több hír Dél-Pestről

Az egyre gyakoribb nyári hőhullámok nem csupán kellemetlenséget, hanem komoly megterhelést is jelentenek a gyermekek és az intézmények dolgozói számára. Ennek megfelelően a csepeli önkormányzat...
A városvezetés hosszú évek óta gondolkodik azon, miként lehetne felújítani a Kispesti Uszodát. Az elmúlt években arra az elhatározásra jutott az önkormányzat, hogy elkezdi egy teljesen új uszoda...
Ma 75 éves Kovács István, a Csepel SC világbajnok és olimpiai bronzérmes szabadfogású birkózója, Csepel díszpolgára. Magyarország egyetlen szabadfogású birkózó világbajnoka, aki San Diegoban lett...
A Fővárosi Önkormányzat FoodCLIC projektjének keretében szakpolitikai párbeszédre, workshopra invitálták az érdeklődő civileket, szakembereket, városházi dolgozókat a Kispesti Polgármesteri...
Ezúton értesítjük a tisztelt Lakosságot, hogy Budapest Főváros XXIII. kerület, Soroksár területén folytatódik a Katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés.
A nyári szünet alatt is gondoskodik a rászoruló gyermekek étkezéséről Csepel Önkormányzata. A 2025. július 1. és augusztus 31. közötti időszakban munkanapokon előre csomagolt, főétkezésnek megfelelő...
Van ferencvárosi lakcímkártyád? Akkor idén nyáron is a kerület vendége vagy a Budapest Parkba! Ferencváros Önkormányzata idén is elhozza a legnagyobb nyári koncertélményeket a kerület lakóinak!
Pesterzsébeti Nyár 2025 – Ingyenes koncertek a Duna-parton és a Kossuth Lajos téren!
Óriási érdeklődés mellett kezdődött májusban, és ezen a héten ért véget az önkormányzat ingyenes, 65 év felettieknek szervezett okostelefon-kezelői tanfolyama, amely 64, csoportonként 16 fővel...
Tisztelt Ferencvárosi Polgárok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 15/B. § (1) bekezdése alapján július 1-je...
Akár felújítás, akár új építkezés zajlik a közelben, sok kérdés, kellemetlenség és bizonytalanság merülhet fel. Ki ellenőrzi a zajszintet? Hol lehet jelezni, ha a közteret használják vagy...
A Kispest 154. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át az idei kitüntetéseket délután a KMO-ban. Kispest díszpolgára lett dr. Cselik Ágnes Eszter, Csernyánszky...
Több szervezet összefogásával tartottak bejárást Szigetcsúcson, hogy közösen mérjék fel a Kis-Duna-part jelenlegi állapotát és a szükséges intézkedéseket. A szemlét a vízről kezdték meg, majd a...
A BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányságának állományába tartozó, és az elmúlt időszakban kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott munkatársak kaptak jutalmat csütörtökön a Városháza dísztermében.
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei pályázatot hirdet múzeumi kulturális menedzser munkakör betöltése mellett a József Attila Emlékhely szakmai vezetői feladatainak ellátására kiegészítő...
A hagyományoknak megfelelően a tombolasorsolással ér véget az önkormányzat gyermeknapi rendezvénye vasárnap a központi játszótéren. A tombola fődíját, az elektromos rollert idén a bolyais Urbán...
Van ferencvárosi lakcímkártyád? Akkor a kerület vendége vagy a Budapest Park koncertjeire! Szerdán indul az igénylés, íme a május-júniusi választék:
A május második felében több ferencvárosi utca is sorra kerül a faltól falig takarítás keretében. A munkálatok ideje alatt kérjük, hogy az érintett utcákban ne parkoljanak, a gépjárműveiket pedig az...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.