Vészforgatókönyvet kért a BKK-tól a főpolgármester, a főváros működésképtelenné válhat az állami inkasszó miatt.

Karácsony Gergely főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a folyamatos kormányzati elvonások és a tizenkétszeresére nőtt szolidaritási hozzájárulás miatt a főváros működőképessége veszélybe került, és rendkívüli intézkedésekre van szükség.

„Magyarország korrupt és felelőtlen gazdaságpolitikáját folytató kormányát” kell finanszírozniuk, jelentette ki Karácsony Gergely, s mióta főpolgármester, a fővárost kivérezteti a kormány. „A kést minden évben beljebb tolják és megforgatják a hátunkban.” Azt mondta, igyekeznek mindent megtenni, hogy a főváros polgárai ne érezzék azt a büntetést, melyet Magyarország kormánya nekik szán.

Mindent megtettek annak érdekében, hogy egyre jobbak legyenek a közszolgáltatások, mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint az elmúlt években minden fontosabb pert megnyert a főváros, érvényt szereztek igazuknak. Arra hivatkozott, hogy egy alkotmánybírósági határozat szerint a kormányzati megszorítások ellentétesek az alaptörvénnyel és a nemzetközi megállapodásokkal. Ezek alapján 28 milliárd forint plusz 6 milliárd forint kamat visszajár a fővárosnak. A megnyert eljárások ellenére a kormány még most 51 milliárd forintot követel Budapesttől.

„Az az abszurd helyzet van, hogy a főváros lassan többet költ az állam finanszírozására, mint a legfontosabb közszolgáltatásaira.” Karácsony Gergely szerint idén eddig 32 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizetett be a főváros az államkasszába, „közben 35 milliárd ment ebben az időben a fővárosi közösségi közlekedésre”.

Rendkívüli intézkedéseket kell bevezetniük. jogvédelmi kérvényt nyújtanak be a bíróságnak, azt kérik, hogy a Magyar Államkincstár ne inkasszálhassa a fővárost, remélve, hogy a jogviták addigra rendeződnek.

Az inkasszó szerdán lenne esedékes, ha addig a főváros nem kapja meg a jogvédelmet. Ha újabb milliárdokat emelnek le a főváros folyószámlájáról, az ahhoz vezethet, hogy az év hátralévő részében a nem tudnák finanszírozni a közszolgáltatásokat.

Karácsony Gergely az azonnali jogvédelem iránti kérelem benyújtásakor bejelentette, napokon belül egyeztetni fognak a főváros közszolgáltató cégeinél működő szakszervezetekkel, hogy közösen mérjék fel, a bíróság esetleges elutasító végzése hogyan befolyásolhatja a közszolgáltatások színvonalát és az álláshelyeket.

Arra utasította a BKK vezetését, dolgozzanak ki vészforgatókönyvet, hogy milyen mértékben kell visszafogni a tömegközlekedési kapacitást, ha az állam érvényesítené az inkasszót.

Karácsony Gergely szerint csak a tömegközlekedés az, „ahol egyáltalán fölmerül, hogy ennyi pénzt meg lehet spórolni”. Ez körülbelül a kapacitás felezését jelentené.

A fővárosi képviselőknek is üzent a főpolgármester, szerinte ugyanis a közgyűlési tagok többsége nincs tisztában a város gazdasági helyzetével. Itt az ideje, hogy mindenki felismerje a felelősségét, mondta.

A főváros és az állam jogi csatározása évek óta zajlik, ennek középpontjában az évek óta egyre növekvő szolidaritási hozzájárulásnak nevezett sarc áll.

Az Alkotmánybíróság után a Kúria is döntött a fővárosra kiszabott szolidaritási hozzájárulásról, az ítélet azonban írásos formában még nem ismert, a felek a szóbeli ítéletet pedig ellentétesen kommunikálják. A fővárosi főispán úgy értelmezte a kúriai döntést, hogy a fővárosi önkormányzatnak a szolidaritási hozzájárulás teljes összegét meg kell fizetnie, mert a 2025-ös költségvetése jogszabályellenes.

 

Még több hír a Belvárosból

Vészforgatókönyvet kért a BKK-tól a főpolgármester, a főváros működésképtelenné válhat az állami inkasszó miatt.
A részvételi költségvetésen nyert a Madárbarát Józsefváros ötlete, így a kerületben hét helyszínen helyeztek el madárodúkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával...
Hetente tart akciókat májusban a VI. kerületi rendőrkapitányság amiatt, hogy egyre több a panasz a járdán közlekedő kerékpárosokra Terézvárosban. A szabálytalanul – sokszor nagy sebességgel –...
A Reformáció park környékén lakó gyerekek már hetek óta várták, hogy átadják az új játszóteret. Ez május 16-án délután 4 órakor megtörtént. Akkora tömeg volt, hogy lépni sem lehetett. Niedermüller...
Növények és padok kerültek a Szent Rókus kápolna elé a Főkert fejlesztésében a fővárosi Közösségi Költségvetés projektjeként.
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk,...
A szokásos karbantartás miatt a Benczúr kerti játszóteret május 14-15-16-án nem lehet látogatni.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.713.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán átéltek. Gottlieb László válaszolt nekünk.
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és drámairodalomnak nemcsak...
Ipari formatervezőket is alkalmaztak. Elindult a palacktartók tesztelése, 80 tesztpéldányt helyeznek ki Budapest különböző forgalmas pontjain a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának...
250 adag reggelire lehet lecsapni május 13-án reggel két keréken. A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezeteivel és partnereivel az ország több tucat pontján vár újra bringás reggelivel vagy uzsonnával.
A családon belüli erőszak nem magánügy. Segítsd Te is az áldozatokat, az erőszakkal szembeni fellépést!
Bár az év végével szűnnének csak meg egyes bölcsész szakok a Károlin, az egyetem augusztus végével több oktatótól is megválik, értesült a sajtó. A hallgatók bizonytalanságban vannak, az egyetem nem...
Újpest májusban is gondoskodik arról, hogy minden korosztály találjon magának tartalmas és szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget. A hét egyik kiemelkedő eseménye az Újpesti Futó- és Kerékpáros...
2022 novemberében nyitottak, de nem kellett mindent a nulláról felépíteni. A régi-új Konfit a Baross utca 74-ben elérhető áron kínál laktató, finom ételeket. Majer Dávid séffel beszélgettünk.
Diplomáciai nyitás Józsefvárosban: a kerület vezetése a napokban fogadta Vivienne Ekwora Ogonyi nigériai nagykövetet. A találkozón részt vett András polgármester, Sátly Balázs alpolgármester és...

A címlapról

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.