Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és drámairodalomnak nemcsak helye van a kortárs független szcénában, de sok esetben példát, sőt utat is mutat. Roma és nem roma kezdeményezésnek egyaránt.
Balogh Rodrigó fesztiváligazgatóval, az eseményt szervező Független Színház Magyarország alapítójával az idei hívószó, vagyis a „túlélők” művészet adta lehetőségeiről beszélgettünk.
Volt már témája a fesztiválnak a családi örökség, a generációk, az emberek sorsát észrevétlenül meghatározó el nem beszélt történetek. Mit szeretnének mondani a mostani „túlélők” tematikával?
Az elmúlt évezredek nagyon nem a mi szelünk szerint alakultak, mégiscsak itt vagyunk, létezünk, alkotunk, mesélünk. Ezt, ha racionálisan nézzük, a romák múltja alapján semmi nem indokolja. Ugyanakkor aki úgy gondolja, hogy el lehet törölni csak úgy egy népcsoportot a föld színéről, nagyon nagyot téved. A túlélés emellett egy sokkal általánosabb kontextusban is értelmezhető: mi, emberek, akik a mai napon itt élünk a földön, bizonyos értelemben mind túlélők vagyunk. Sőt, nemcsak túlélők, de hősök is.
Mikor és miért fogalmazódott meg önben, hogy szükség kortárs cigány színházra?
Egyfelől akkor, amikor színiiskolás koromban a kilencvenes évek végén feltúrtam a könyvtárakat, hogy cigány drámairodalomra bukkanjak, de semmit nem találtam. Másfelől amiatt a szégyenérzet miatt, amit akkor éreztem, amikor a pályatársaim nagy ritkán megjelenítettek romákat a színpadon. Végtelenül sztereotip módon ábrázolták a roma embereket, roma közösségeket. Semmilyen polgári életmód nem köszönt vissza. Szégyenteljes volt. Arra gondoltam, hogy a kollégáknak esetleg hasznos lenne, ha látnának más romaképet. Például olyat, amilyet magam is élek a mindennapokban.
Ez motiválta az első előadást is, amit létrehozott?
Igen. A 2004-es De jajj! című zenés cigánykabaréban deklaráltan a sztereotipiákat figuráztuk ki a roma folklóron keresztül, Bari Károly-gyűjtéseket felhasználva. A darab Tompos Kátyával, Zöld Csabával és Szőcs Artúrral zömmel a Spinoza házban futott, de rengeteg fesztiválon is megfordultunk. A következő munkám már sokkal szókimondóbb volt. 2005-re erősen megjelentek a szélsőjobboldali nézetek a politikában, társadalomban – erre reagáltunk a Mirad, egy fiú Boszniából című délszláv háborús drámával. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ki is tüntetett minket, ami után nagyon durván megugrott a nézettségünk. Ekkor néztünk körbe, hogy azok a színészek, akik a palettán vannak, mennyire vállalják a cigányságukat. Azt láttuk, hogy semennyire. A Miskolci Nemzeti Színház egyik színésze, Szegedi Dezső mesélte, könyörögtek neki Kossuth-díjas művészek, nehogy elmondja bárkinek, hogy ők romák. Pedig Kossuth-díjjal a zsebükben akár már fel is vállalhatnák a származásukat. Szóval mi inkább elkezdtük kinevelni a 2010-es évek elején azokat a srácokat, akikkel jelenleg is dolgozunk.
Hogy lett mindebből a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál?
Maly Robi cimborámmal, aki később az Oscar-díjas Mindenki operatőre is volt, álmodtunk egy nagyot, és a Tollfosztás című előadásunkból videót készítettünk. Ez a darab a 2008–2009-es romák elleni sorozatgyilkosságokat taglalta, a gyerekáldozatokra helyezve a fókuszt. A videó bejárta Európát, és ennek nyomán az előadást sok helyre elhívták. Kinyílt számunkra a világ, lehetőségünk adódott arra is, hogy Európában roma drámairodalmat és színházat kutassunk. Elképesztő dolgokat találtunk, például hogy az 1800-as évek végén már létezett professzionális roma színház Oroszországban. Ez odáig fejlődött, hogy 1932-ben Sztálin megalapította a Romen Színházat, ami a mai napig működik. Érdekes módon Nyugat-Európa soha nem hozott létre olyan roma kulturális intézményt, ahonnan érdemi szellemi tőke kiáramolhatott volna a közösségek irányába. Az ERIAC, vagyis a Berlinben működő Európai Roma Kulturális Intézet az egyetlen hivatalos szervezet, ami roma kultúrával foglalkozik.
Nálunk is van hasonló intézmény: a Romano Kher Művelődési Ház a VI.-VII. kerület határán…
Az, hogy Budapesten van egy ilyen intézmény, szinte csodaszámba megy, de nagyon lokális a működése, és nem önálló gazdálkodású. Úgy értem, hogy még nem nyílt ki Európa más roma alkotói, közösségei felé. A Roma Hősök fesztivál épp azért volt egyedülálló, amikor 2017-ben először megrendeztük, mert a kutatómunka során megismert nemzetközi alkotócsoportokkal közös munkára épült. Akkor négy monodráma alkotóját hívtuk meg, de a következő évben már Európa-szerte pályáztattunk, amire huszonvalahány mű érkezett. Ebből nyolcat választottunk ki, még mindig a storytelling-monodráma műfajában. 2019-ben váltottunk kamaraszínházi előadásokra: a narratívák tekintetében hiányérzetünk volt. Az, hogy én hogy vagyok magammal, az erős lehet egy monodrámában, de hogy miként vagyok a többségi társadalommal a saját közösségemben, csak a kamaraszínházi darabokban jön elő igazán. Mostanra a Roma Hősök Fesztivál elég nagy elismertségnek örvend a roma közösségek körében, bármilyen felhívásunkra azonnal jelentkeznek alkotók. Többen elkezdték követni is, amit csinálunk: Bukarestben például Kathe Akana néven júniusban már a negyedik fesztivált rendezik, Rómában pedig konkrétan Roma Hősök címmel lesz az idén már harmadszor roma színházi fesztivál.
Ez jó, nem?
Ez szuper! Ráadásul nemcsak a fesztivált vették át, hanem ők is csinálnak workshopokat, kurzusfejlesztéseket tanároknak, amelyek lényege, hogy a kortárs roma darabok bekerülhessenek az oktatásba. Szerintem nagyon szép, ahogy a fesztiválból idővel „kinőtt” az a szellemi alap, ami által ez a szektor mára valóban élő és virágzó lehet Európában. Mivel minden előadást rögzítünk, ma már van egy használható roma színházi gyűjtemény, ami az európai roma színház alapja. Ezenkívül kiadtunk két drámakötetet: amit a kilencvenes évek végén hiába kerestem, az most már egy mono-, valamint egy kamaradráma-gyűjteményben bárki számára elérhető.
Milyen előadások érkeznek a májusi fesztiválra?
Május 7-én egy állati izgalmas Vihar-átirattal kezdünk, egy román feminista színház, a Giuvlipen Társulat hozza el Caliban és a boszorkány címmel. A látványos, futurista előadásban megfordulnak a hatalmi viszonyok: a roma nép hódítja meg Nyugat-Európát, és Prospero mint roma keresztény kormányzó fehér európaiakat igáz le a „civilizáció” nevében. Május 8-án az ír traveller Michael Collins (Travel Wagon Wheel Színház) Szarkák a villanyoszlopon című előadása egy fiát elvesztő apa történetén keresztül hívja fel a figyelmet a travellerek körében az átlagosnál jóval gyakoribb gyereköngyilkosságokra, május 9-én pedig a Rampa Prenestina mutatja be az Olaszországban született, mégis jogok és hivatalos dokumentumok nélkül élő roma emberek kihívásait, a Bo-ra várva című előadásban. A rómaiak egyébként nemcsak játszanak, hanem például tangóharmonika-javításra tanítják a gyerekeket, így szakmát is adnak a kezükbe. Május 10-én a Független Színház Emberevők előadását láthatják a nézők, amely a nyúzóvölgyi vérengzés, illetve egy olyan 18. századi roma közösség történetét dolgozza fel, amelyet koholt vádak alapján végeztek ki; vasárnap pedig Mariella Mehr életével zárunk, ami egy svájci elhallgatott biológiai népirtásról számol be egy túlélő írónő szemszögéből.
Az idén már másodjára jön a fesztivál az Eötvös10-be. Mi hozta Terézvárosba?
Artner Szilvia Sisso miatt kerültünk ide, ő nagyon régóta segít nekünk, sok mindenben részt vesz, kommunikációban, szervezésben egyaránt. A megnyitót, a kísérőprogramokat, két konferenciát, valamint a nyitó előadás utáni koncertet is ő szervezi. Sokat köszönhet neki a csapatunk, az elmúlt két évtizedben eléggé kardinális embere lett a fesztiválnak. Ő még látta azt az időszakot, amikor nagyon nem volt semmink, de nagyon akartunk valamit. Valószínűleg imponál neki, hogy ugyanígy vagyunk ma is, már ami az akarást illeti. Szóval, az idén nagyon odatette magát nemcsak ő, de az E10 is. Adják a helyet, műszaki gárdával segítenek és némi pénzzel is beszálltak. Ez nagy dolog. A többségi színházcsinálók oldaláról sajnos még mindig van homály a fejekben. És félelem.
Mitől félnek?
Amikor például gyerekekkel játszottuk a Tollfosztást az egyik színházban, bemondták a hangosbemondóban, amikor megérkeztünk, hogy a munkatársak helyezzék biztonságba az értékeiket. Azóta megválogatom, hogy hová viszem a munkatársaimat…
