Helyi civil szervezetek, helyben (is) működő vállalatok és a helyi önkormányzat összefogása – ez a „titkos” receptje a Civil Üzleti Iskolának, amely már negyedik alkalommal indul útjára. A különleges eseménysorozat lényege, hogy összehangolja a különböző szektorokat és a társadalmi és környezeti fenntarthatóság megteremtése érdekében segítse együttműködésüket.

Negyedik éve valósul meg a civil szervezeteknek szóló üzleti képzés a harmadik kerületben, amely Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kezdeményezésére jött létre a Civil Impact Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében, és amelyen idén újabb közel húsz óbudai civil szervezet vezetője kaphat gyakorlati tudást a vállalatokkal, intézményekkel való partnerségek kialakításáról. A képzés különlegessége, hogy abban a kerületben működő, telephellyel és/vagy székhellyel rendelkező vállalatok is részt vesznek megosztva jó gyakorlataikat és azokat a beavatkozási pontokat, amelyekbe szívesen várnak civil szervezeti segítséget is.

Noha a Civil Üzleti Iskola valójában egy képzés, mégis egy különleges platform is, ahol a gazdasági ökoszisztéma különböző résztvevői tudják támogatni egymást, meg tudnak ismerkedni egymással és erőforrást tudnak biztosítani egymás sikeres működéséhez.

A kerület érdekeit szolgáló ügyek felkarolása

„A Civil Üzleti Iskola legnagyobb értéke az együttműködés: for-profit, non-profit és önkormányzati intézmények ismerik meg egymás törekvéseit és fognak össze Óbuda-Békásmegyer fejlődéséért – mutatta be a programot az évadnyitón Burján Ferenc alpolgármester, aki kezdetektől segíti és támogatja a program megvalósulását. – Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyek az előző évek erőfeszítései kapcsán a Civil Üzleti Iskola működésének köszönhetően valósultak meg.

Együttműködések jöttek létre faültetés kapcsán, fogyatékos gyermeket nevelő szülők támogatása mentén, iskolafelújítási program keretében, a Római-part környezeti értékeinek megvédése érdekében, önkéntes programokkal, komposztálók telepítésével, hogy csak néhány említsünk a létrejövő együttműködésekből. A partnerség során közel 60 millió forint értékű értékteremtés történt a kerületben.”

Fenntarthatóan működő kerület

A Civil Üzleti Iskola programhoz idén is több mint egy tucat vállalat kapcsolódik. A képzési program során fontos cél, hogy az utat mutasson a nonprofitoknak arra, hogy miként lehet egy vállalathoz kapcsolódni, hogyan lehet új bevételi forrásokat megtalálni, és hosszútávon többszereplős projekteket megvalósítani, amelynek nemcsak a kerületben érezhető a hatása, hanem akár a vállalat belső környezetében is.

A program során létrejövő együttműködések irányát segíti Óbuda-Békásmegyer a hetekben elfogadott 2025-2029-es időszakra szóló Fenntarthatósági Stratégiája, amelynek egyik fókuszterülete a kerületben működő szervezetek, gazdasági szereplők együttműködésének támogatása a kerület fenntarthatóbb és jobb működése érdekében.

Még több hír Budáról

Helyi civil szervezetek, helyben (is) működő vállalatok és a helyi önkormányzat összefogása – ez a „titkos” receptje a Civil Üzleti Iskolának, amely már negyedik alkalommal indul útjára. A...
Különleges Kaláka-napra készül a Marczibányi Téri Művelődési Központ május 31-én. Koncerttel köszönti a 70 éves Kodály iskolát a Kaláka együttes.
Szerkesztőségünk Schnedarek Réka festőművészt jelenlegi, törökvészi lakásuk alatti műtermében kereste fel.
A Mohu Budapest Zrt. május 30–31. között – pilotjelleggel – kijelölt gyűjtőponton biztosít lehetőséget a környéken élőknek, hogy szabályosan válhassanak meg elektronikai, veszélyes, valamint...
Olvasni mindig élmény, ezért az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára kiemelt figyelmet fordít arra, hogy éves nyári szünetét intézményeiben összehangolja, így a könyvrajongók nem maradnak...
Apróságnak tűnik, és igazából csak a kényelmet, de a környezet javát semmiképp sem szolgálja, amikor a várakozó autó motorját hosszú percekig álló helyzetben járatja a sofőr.
Zenés-táncos bemutatók, zsonglőrök, arcfestés, retextil, óriás hangszer, agyagműhely, afrikai játékok, gólyaláb, rengeteg kreatív feladvány és még több sütemény várta az érdeklődőket a polgármesteri...
Zöldterületi és játszótéri fejlesztések, gyalogosok és kutyások életét könnyebbé tévő munkálatok, bringás újítások – megannyi értékes ötlet a Közösségi Költségvetés idei szavazólapjain. Június 1-ig...
Az Óbudai Anziksz tavaszi lapszámának vezetőtematikája a kerületi parkok több szempontú ábrázolása. A zöldterületek hangulatának megidézése mellett a tervezők szándékainak bemutatása is helyet...
Kerületünk Margit-negyede ezekben a hetekben is kifejezetten eleven, színes, kultúrában gazdag palettát tár elénk. A kiállítást június 15-ig lehet megtekinteni.
A Budavári Önkormányzat továbbra is biztosítja a 65 év feletti I. kerületi lakosok számára a kedvezményes belépőjegy megváltását a Szent Lukács Gyógyfürdőbe, erről döntött a képviselő-testület május...
Évente kétszer, tavasszal és ősszel szervez egészségnapot az önkormányzat, ezeken ingyenes vizsgálatokkal, szűrésekkel, tanácsadásokkal, állapotfelmérésekkel, valamint ismeretterjesztő előadásokkal...
Kilenc hónap kényszerű távolmaradás után visszatért a Polgármesteri Hivatalba dr. Kiss László polgármester, akit a Fővárosi Törvényszék teljes szabadlábra helyezett pénteken. A polgármester...
Ahogy előző lapszámunkban hírül adtuk, május 22–25. között újra megrendezik a Budapest100 fesztivált.
Azokra a roma hősökre emlékezünk ma, akik 1944. május 16-án fellázadtak az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a náci fogva tartóik ellen. És fejet hajtunk a roma holokauszt áldozatainak...
Újra lesz Budapest100 fesztivál május 22. és 25. között, az idei téma pedig a város zöldfelületeihez kapcsolódik.
A Szent Imre téren található Csepeli Kisboldogasszony-templom toronyóráját újították fel május elején, amely azóta pontosan jár, és az ütőkalapácsok a megfelelő időkben jelzik a negyed-, fél- és...
Kerületünk idén első ízben nyerte el a Magyar Vöröskereszt által alapított Humanitárius Település díjat, mely a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai...

A címlapról

Karácsony Gergely főpolgármester szerint működésképtelenné válhat...
Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.