Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken dolgozó önkormányzati köztisztviselők bérét. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Hetente tart akciókat májusban a VI. kerületi rendőrkapitányság amiatt, hogy egyre több a panasz a járdán közlekedő kerékpárosokra Terézvárosban. A szabálytalanul – sokszor nagy...
Május 22-én ünnepeljük a magyar természet napját, a nemzetközi biodiverzitás napjával együtt. A magyar természet napjának célja az, hogy felhívja a figyelmet hazánk páratlan...
Az Óbudai Anziksz tavaszi lapszámának vezetőtematikája a kerületi parkok több szempontú ábrázolása. A zöldterületek hangulatának megidézése mellett a tervezők szándékainak...
Kerületünk Margit-negyede ezekben a hetekben is kifejezetten eleven, színes, kultúrában gazdag palettát tár elénk. A kiállítást június 15-ig lehet megtekinteni.
A Budavári Önkormányzat továbbra is biztosítja a 65 év feletti I. kerületi lakosok számára a kedvezményes belépőjegy megváltását a Szent Lukács Gyógyfürdőbe, erről döntött a...
Idén június 15-től június 29-ig tart a lomtalanításra a XV. kerületben.

hirdetés
gastrobot

Programok, események

13 énekes, 17 táncos, 10 zenész, 2 artista és egy 8 fős kórus, vagyis összesen 50 előadó lép majd fel április 17-én az MVM Dome...
2014 tavaszán az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke és Vallástudomány Programja „Az Írás arcai: fejezetek a...
Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én rendezik az ÁJK-n. A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal...
A Gestapo Magyarországon című előadásában Szita Szabolcs professzor a német Titkos Államrendőrség magyarországi tevékenységét...

Hírek Budáról...

Az Óbudai Anziksz tavaszi lapszámának vezetőtematikája a kerületi parkok több szempontú ábrázolása. A zöldterületek hangulatának...
Kerületünk Margit-negyede ezekben a hetekben is kifejezetten eleven, színes, kultúrában gazdag palettát tár elénk. A kiállítást...
A Budavári Önkormányzat továbbra is biztosítja a 65 év feletti I. kerületi lakosok számára a kedvezményes belépőjegy megváltását...
Évente kétszer, tavasszal és ősszel szervez egészségnapot az önkormányzat, ezeken ingyenes vizsgálatokkal, szűrésekkel,...

...és Pestről

Hetente tart akciókat májusban a VI. kerületi rendőrkapitányság amiatt, hogy egyre több a panasz a járdán közlekedő...
Május 22-én ünnepeljük a magyar természet napját, a nemzetközi biodiverzitás napjával együtt. A magyar természet napjának célja...
Idén június 15-től június 29-ig tart a lomtalanításra a XV. kerületben.
A Reformáció park környékén lakó gyerekek már hetek óta várták, hogy átadják az új játszóteret. Ez május 16-án délután 4 órakor...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Az egész úgy kezdődött, hogy hamburgerre fájt a fogam. Olyanra, ami nagy. Olyanra, ami laktató. Olyanra, ami gazdaságos.

külgazdaság

  • Átadták az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának új irodáját Budapesten

    Budapest, 2021. március 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) budapesti irodaátadó ünnepségén a 13. kerületi Duna Towersben 2021. március 18-án.

  • Egészségügyi védőeszközökre hosszútávon nagy szükség és nagy kereslet lesz

    Egészségügyi védőeszközökre hosszútávon nagy szükség és nagy kereslet lesz - olvasható Szijjártó Péter hétfői Facebook-bejegyzésében.

  • Egymilliárdos beruházás a tatabányai Aalberts Surface Treatment Kft.-nél

    A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, amelyhez 440 millió forint támogatást kapott -  jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

  • Egymillió favipiravir tabletta érkezett Kínából

    Újabb favipiravir-szállítmány, egymillió tabletta érkezett Kínából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban.

  • Egymillió tabletta favipiravir ékezett Kínából

    Újabb egymillió tabletta favipiravir érkezett Kínából szerda hajnalban - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.

  • Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára

    Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára - erősítette meg újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden

  • Erősödnek a német-magyar kapcsolatok

    A német-magyar kapcsolatok erősödésére számít Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Heiko Maas német külügyminiszter - derül ki abból a videóból, amelyet a Német-Magyar Fórum elnevezésű tanácskozás alkalmából tett tett közzé csütörtökön Facebook-oldalán a magyar diplomácia vezetője.

  • Exportösztönző program indul a kkv-k külpiacra lépésének támogatására

    Exportösztönző program indul a kis- és közepes vállalkozások (KKV) kkv-k külpiacra lépésének támogatására, miután a HEPA (Hungarian Export Promotion Agency) Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. megkötötte az 1 milliárd forint keretösszegű programra vonatkozó támogatási szerződést - közölte a Hepa az MTI-vel.

  • Felelőtlenség a vakcinakérdés átpolitizálása

    A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 M1 aktuális csatornán.

  • Fontos, hogy legyen többfajta vakcina

    Az a fontos, hogy legyen többfajta vakcina - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a koronavírus-fertőzése miatt karanténban lévő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott videobeszélgetésében, amelyet a kormányfő Facebook-oldalán tettek közzé.