A lakásárak stagnálására, csökkenésére lehet számítani a szakértői várakozások szerint - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.

A GKI negyedévente készít felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők) terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére, a mostani kutatásban 106 ingatlanokkal foglalkozó cég vett részt. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.
    A közlemény szerint a válaszadók 55 százaléka stagnálásra számít a fővárosi lakásáraknál, 35 százalékuk szerint pedig csökkenés várható, ezzel szemben a keleti régióban a megkérdezettek 80 százaléka, a nyugati országrészben pedig 71 százaléka számol árcsökkenéssel; a következő egy évben Budapesten a használt lakások ára átlagosan 5, vidéken 8-13 százalékkal eshet.
    A felmérésben meghatározták a fővárosi és a magyarországi lakáspiaci indexet, ami egy-egy számba sűríti a megkérdezettek következő egy évre vonatkozó várakozásait. A GKI fővárosi lakáspiaci indexének értéke júliusban csaknem 5 ponttal emelkedett az áprilisi 14 pontos zuhanás után, az országos jelzőszám 3 pontos emelkedést mutat, az áprilisi 15 pontos esés után. Az előbbi index éves alapon 23, az utóbbi 21 pontos csökkenést mutat.
    Az adatok azt mutatják, hogy míg a lakáspiaccal kapcsolatban lévő cégek várakozásai 2020 áprilisában - nagyrészt a koronavírus okozta negatív hatások következtében - lényegesen romlottak a januárihoz képest, júliusban enyhe pozitív korrekció következett be az országos átlagban és a fővárost tekintve is.
    Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-nek hétfőn eljutatott közleményében kifejtette, hogy bár az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 4,8 százalékos áremelkedés látható, ez azonban jelentős lassulást jelent. Ez az árnövekedés már csak negyede-harmada a korábbi időszakokban megfigyelt éves drágulási ütemnek. Ráadásul a lassulás még a koronavírus megjelenése előtti időszakra esik, ezért az elemző a későbbiekben is nyugodtabb lakáspiacra számít stagnáló vagy csökkenő árakkal.
    Hozzátette, a saját célra lakást vásárlók lehetnek a jelenlegi helyzet nyertesei, hiszen számukra kiszámíthatóbbá és megfizethetőbbé válhatnak az árak.
    Az ingatlan.com elemzése szerint a szerződésben szereplő hivatalos lakásárakhoz képest a kínálati árak jellemzően 10 százalékkal magasabbak, de együtt mozognak azokkal, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb alkupozícióval rendelkeznek a vásárlók.
    Augusztus elején a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára 713 ezer forintot tett ki. Az országon belül - a kínálati árak alapján - Debrecen a második legdrágább város, ahol 452 ezer forintnál járnak a négyzetméterárak. Utána Székesfehérvár és Veszprém következik 436-436 ezer forintos átlaggal, Győrben pedig 435 ezer forintért kínálják a használt lakások négyzetméterét. A legolcsóbb megyeszékhelyek közé tartozik Miskolc 264 ezer forintos átlaggal, valamint 242 ezer forinttal Békéscsaba és Salgótarján 154 ezer forinttal.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!

A címlapról

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.