Egyértelműen lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbe 10. napja lefelé megy - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília ismertette: az elmúlt 24 órában 29 új fertőzöttet regisztráltak, és 5 ember halt meg. Az aktív fertőzöttek száma 1229, 427 beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
A tisztifőorvos szólt arról, hogy a járványügyi adatokat minden nap elemzik, hogy egy esetleges gócpont kialakulásánál azonnal cselekedni tudjanak.
Elmondta: a heti járványügyi adatokat elemezve kirajzolódik a magyarországi járványgörbe. Eszerint a március 4-i első megbetegedések után fokozatosan emelkedett a görbe. A 10. héten 9, a 11. héten 30 megbetegedést, majd az ezt követő hetekben 100, 200, 300 körüli új fertőzést regisztráltak, a csúcs pedig a 15. héten volt, ekkor 712 ember fertőződött meg. A 16. héttől folyamatos csökkenés látható.
Az első haláleset a 11. héten történt, a legtöbb, 91 haláleset a 16. héten volt.
Elmondta: számos környezeti és szociális tényező határozza meg egy járvány mértékét és lefolyását. Ezeket annak érdekében elemzik, hogy egy esetleges második hullám esetén még a jelenleginél is hatékonyabb intézkedések legyenek bevezethetőek. Az adatokból kitűnik, hogy a fertőzöttek 58 százaléka nő és 42 százalékuk férfi. A leginkább érintett a 65-79 éves korosztály. Közülük kerül ki a fertőzöttek 25 százaléka. Húsz százalékuk 80 évnél idősebb, illetve 15 százalékuk 50-59 éves.
Százezer lakosra 40 regisztrált fertőzés, illetve 5 haláleset jutott Magyarországon. A leginkább a fővárosban terjedt a vírus, ahol 100 ezer lakosra 106 pozitív eset jutott, míg Békés megyében csupán 3 - tette hozzá.
Érdekességként említette, hogy leteszteltek ezer olyan mintát, amelyek vírus megjelenését megelőzően, az influenzaszezon miatt végzett, úgynevezett légúti panelvizsgálatok után maradtak meg.
Az ezer minta közül egy, március 12-i mintában, találtak koronavírust, a korábban levett mintákban nem. Ebből pedig az következik, hogy valóban március 4. körül jelent meg a vírus Magyarországon, vagyis akkor, amikor deklarálták a járványhelyzetet - ismertette.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy számos idősotthonban végeztek fertőtlenítést. Az eljárás pedig bármikor megismételhető, ha szükséges.
Ugyancsak kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a hatóságok folyamatosan végzik a fürdők és a strandok ellenőrzését. Ez nem csak az idei nyárra érvényes, mert a strandszezonban fokozott a népegészségügyi kontroll.
Arról is szólt, hogy a klór elpusztítja a koronavírust, vagyis az ivóvíz sehol nem lehet fertőző.
Egyébként az egészségügyi szolgáltatások csak akkor kötöttek teszthez, ha felmerül a fertőzés gyanúja, egyébként csak lázmérés és kérdőív előzi meg ezek igénylését - mondta Müller Cecília.

MTI 2020. június 2.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól – tudatta a cég közleményben szerdán.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa.
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról szóló szavazáson online is le lehessen adni a szavazatot – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Hidvéghi...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken dolgozó önkormányzati köztisztviselők bérét. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó vasútvonalon, amit a karbantartási munkálatok miatt vezettek be – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5, a nettó átlagkereset 8,4, a reálkereset...
Ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély - hívta fel a figyelmet vasárnapi, a Harcosok Klubja rendezvényen elhangzott beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „az első csata...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az iskolaszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek szombaton – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Csütörtökön az érkező hidegfront hatására a déli óráktól főleg délen, illetve keleten zivatarok kialakulására lehet számítani, délen heves zivatarok is előfordulhatnak.
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre számít Hévízen a csütörtöktől vendégeket fogadó Le Primore Hotel & SPA, ami Magyarország legnagyobb prémium...

A címlapról

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.