Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ismét aranyérmet szerzett és Tata város polgármesterének különdíját is elnyerte Kajdácsi Petra cukrásztanuló, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Szamos Mátyás Technikum és Szakképző Iskola tizenharmadik évfolyamos diákja.

Ezúttal a hétvégén, Tatán megrendezett Farsang Kupa országos gasztronómiai bajnokságon ért el első helyezést. Legutóbb január elején írtunk róla, amikor az Illésy Gasztro Kupán diadalmaskodott. Felkészítő tanára Hóra-Bereknyei Katalin mestercukrász, szakoktató.

A hagyományos Farsang Kupát a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával rendezték meg Tatán, amelyen cukrászok, szakácsok, felszolgálók és a pék szakmát tanulók versenyeztek. A cukrászok között mintegy ötven diák versengett. Kajdácsi Petra két kikészített terméket, egy dísztortát és két különleges francia desszertet készített. A tizenhat tagú zsűri különösen nagyra értékelte a csepeli diák teljesítményét, tehát egyértelmű volt, hogy Petra kapja az aranyérmet. Vele volt Hóra-Bereknyei Katalin, aki így számolt be lapunknak a versenyről. „A zsűri kiemelkedőre értékelte a dísztorta díszítését, mert elmondásuk szerint ilyet még nem láttak. Egyaránt dicsérték a tortát, amely színvilágában, harmóniájában, ízében, újszerűségében, díszítésében kimagasló teljesítményre utalt. A színek megválasztása sokat számít: előzőleg hat színárnyalatot kevertünk ki, mire a hetedik lett az igazi, a pisztácia zöld. A zsűri tagjai közölték Petrával, hogy várják vissza a felnőttek versenyén is, mert óriási tehetség.”

Cs. A.

Még több hír Dél-Pestről

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...
Czinczás Róbert pesterzsébeti sportoló egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékáról. A veseátültetett versenyző története súlyos betegségről,...
Bősz Gábor XVIII. kerületi veseátültetett sportoló férfi egyéniben aranyérmet, férfi párosban pedig bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa- játékán. A veseátültetett...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján 2026. július 1-jén (szerda) 24.00 óráig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást az ország egész területére.
Ünnepélyesen is átadták pénteken a Nego Kyokushin Karate Egyesület saját Dojo-ját (edzőtermét). Ezentúl az Üllői út 200. szám alatt, új helyszínen, állandó teremben tartják edzéseiket.
2026-ban négy felejthetetlen filmklasszikussal vár mindenkit a szabad ég alatt, a Bókay-kert szabadtéri mozija!

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.