Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A csepeli önkormányzat idén is köszöntötte az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat. Tizenegy pár erősítette meg újra ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt tett házassági esküjét szeptember 12-én a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében.

A ceremónia elején a párok közös életét, megismerkedésük rövid történetét hallgathatták meg a jelenlévők. Ezt követően Borbély Lénárd polgármester mondott köszöntőt. „Az aranylakodalom az egyik legkedvesebb, legszívmelengetőbb programja az önkormányzatnak” - hangsúlyozta. A részvevők szerencsések, de nemcsak azért mert ilyen hosszú idő adatott meg együtt, hanem azért is, mert ez az idő hatalmas türelemre kitartásra, tanította őket. „Értékválsággal teli világban élünk, a házasság szentsége érték: jóban-rosszban együtt. Vannak szerencsések, akiknek jóból jut több és vannak, akiknek rosszból, de mindenképpen összeköti a jelenlévőket, hogy problémáikat közösen oldották meg, és ezzel gyermekeiknek, unokáiknak jó példát mutattak – emelte ki a polgármester. Végül jó egészséget kívánva gratulált a házaspárok életútjához, az együtt töltött hosszú évekhez.

A párok ezt követően a polgármester előtt erősítették meg évtizedekkel ezelőtt tett házassági fogadalmukat.

Ötven éve fogadott örök hűséget egymásnak: Hack Gábor és Hack Gáborné, Juhász Béla és Juhász Béláné, Szabó Miklós Ferenc és Szabó Miklós Ferencné, Járfás János és Járfás Jánosné, Fürcht Antal Fürtchtné Mayer Mária Veronika, Fekte Károly és Fekete Károlyné, Matyi Béla és Matyi Béláné, Tóth Károly és Tóth Károlyné, Tóth Zoltán László és Tóth Zoltán Lászlóné.

Hatvan éve mondta ki egymásnak a boldogító igent: Vukovics Béla és Vukovics Béláné, Szigeti György Károly és Szigeti György Károlyné.

A házaspárok a jeles nap emlékére ajándékot vehettek át a polgármestertől, majd pezsgővel koccintottak. Az eseményt állófogadás zárta.

P.E

Még több hír Dél-Pestről

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...
Czinczás Róbert pesterzsébeti sportoló egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékáról. A veseátültetett versenyző története súlyos betegségről,...
Bősz Gábor XVIII. kerületi veseátültetett sportoló férfi egyéniben aranyérmet, férfi párosban pedig bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa- játékán. A veseátültetett...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján 2026. július 1-jén (szerda) 24.00 óráig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást az ország egész területére.
Ünnepélyesen is átadták pénteken a Nego Kyokushin Karate Egyesület saját Dojo-ját (edzőtermét). Ezentúl az Üllői út 200. szám alatt, új helyszínen, állandó teremben tartják edzéseiket.
2026-ban négy felejthetetlen filmklasszikussal vár mindenkit a szabad ég alatt, a Bókay-kert szabadtéri mozija!

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.