Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szinte napra pontosan egy éve, hogy hivatalosan is megalakult és munkába állt Csepel új képviselő-testülete. Borbély Lénárd polgármester szerint Csepel nemcsak megőrizte stabilitását, hanem előre is tudott lépni – vajon, hogyan sikerült mindezt elérni? Szó esett nehezített körülményekről, a kormánypárthoz fűződő viszonyáról és arról is, hogy mit tart az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladatának.


Szinte napra pontosan egy éve, hogy hivatalosan is megalakult és munkába állt Csepel új képviselő-testülete. Borbély Lénárd polgármester szerint Csepel nemcsak megőrizte stabilitását, hanem előre is tudott lépni – vajon, hogyan sikerült mindezt elérni? Szó esett nehezített körülményekről, a kormánypárthoz fűződő viszonyáról és arról is, hogy mit tart az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladatának.

Kapott hideget-meleget, ráadásul mindenki összefogott ön ellen az önkormányzati kampányban. Aztán óriási sikert, történelmi győzelmet aratott: nemcsak azért, mert újból polgármester lett, hanem a Közösen Csepelért Polgári Egyesülettel mind a tizenkét választókörzetet is megnyerte. Nehéz indulás lehetett, csapatából szinte mindenki a civil szférából érkezett politikai háttér és tapasztalat nélkül. Összecsiszolódtak azóta?

Az első időszakban természetesen az új frakciónak voltak kérdései, ismerkedtek a működéssel, az önkormányzati rendszerrel. Ugyanakkor éppen ez adta az egész csapat frissességét és őszinte elköteleződését Csepel iránt. A képviselők viszonylag gyorsan belerázódtak a feladataikba, és ma már határozottan kijelenthető: kiválóan működik a közös munka. Persze vannak – kifejezetten jó ‒ vitáink, de ez teljesen természetes, ezekből a vitákból gyakran születnek a legjobb megoldások. Képviselőink tisztában vannak a körzeteikben élők problémáival, odafigyelnek a jelzésekre. Nagy erősségünk, hogy mindannyian Csepel jövőjét tartjuk szem előtt, és nem pártpolitikai logikák mentén dolgozunk. Ez nemcsak összecsiszolt minket, hanem megerősített abban is, hogy jó úton járunk.

Mindezek fényében hogyan értékeli az elmúlt egy esztendőt?

Rendkívül eredményesnek és tanulságosnak látom. Bár az idei év is számos kihívást hozott, különösen a gazdasági környezet miatt, büszkén mondhatom, hogy önkormányzatunk pénzügyi helyzete stabil: milliárdos megtakarításaink vannak, az önkormányzat vagyona évről évre növekszik. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy folytassuk a fejlesztéseket, és ahol csak lehetőség van rá, megvalósítsuk terveinket. Egy biztos: döntéseink középpontjában továbbra is a csepeli családok és gyerekek állnak. Fontos elmondanom, hogy az elmúlt egy évben nehéz döntéseket is meg kellett hozni, de minden döntés mögött kizárólag a kerület hosszú távú érdekeit tartottuk szem előtt. Vannak sajnos negatív társadalmi tendenciák, amihez Csepel működését hozzá kellett igazítanunk.

Említette a gazdasági környezetet. Itt pontosan mire gondolt?

Az önkormányzatok működését ma nem könnyű gazdasági környezetben kell biztosítanunk. Itt van például a szolidaritási hozzájárulás, amelyet minden évben befizetünk az államkasszába – Csepel esetében ez idén közel 3,8 milliárd forintot jelent, ami jövőre még több lehet.

 Mit a véleménye erről az adóról? Azért kérdezem, mert az elmúlt hónapokban több fővárosi és vidéki polgármester is kemény kritikákat fogalmazott meg az adónemmel kapcsolatban.

Megértjük a kormány szándékát, tudjuk, hogy ez a közös teherviselés része, és nem is siránkozunk miatta: tudomásul vesszük, befizetjük, és közben tesszük a dolgunkat. Szerintem egyébként eredményesen, hiszen Csepel fejlődik. Tudtunk béreket emelni, beruházni, fejleszteni, építjük és felújítjuk az útjainkat, újabb iskolát újítottunk fel, az Egészséges Budapest Program keretében 3,5 milliárd forintból korszerűsítjük az egészségügyet, nemrég pedig pályázati forrás keretében a Magyar Kormánytól kaptunk 2,5 milliárd forintot, amiből a Kossuth Lajos utca komplex felújítását valósítjuk meg a Károli Gáspár utca és a Görgey Artúr tér közötti szakaszon. Itt megújul az útpálya, a zöldfelületek, a gyalogos és kerékpáros közlekedés infrastruktúrája, ideértve az itt található üzletsorok sétálótereinek felújítását is. Az elnyert támogatást ezúton is köszönjük! A pályázatba egyébként bevontuk a csepelieket is, akik lakossági kérdőíven és egy fórumon is elmondhatták a véleményüket. Mindezek mellett saját forrásból folytatjuk a nagy sikerű panelprogramot, klimatizáltuk óvodáinkat, parkolókat alakítunk ki, gyalogátkelőhelyeket építünk, fejlesztjük játszótereinket, folytatjuk az iskolafelújítási programunkat, magyarán sorra valósítjuk meg azokat a projekteket, amelyek a csepeliek, az itt élő családok életminőségét javítják. Számunkra ez a legfontosabb: hogy még nehezített körülmények között is előre tudjunk lépni. És ami legalább ugyanennyire fontos: közösségi életet fejlesztünk, legyen szó idősekről, profi vagy amatőr sportolókról, családokról. Persze, ha az a kérdés, hogy lenne-e mire költeni Csepelen is a szolidaritási adó összegét, akkor a válasz az, hogy természetesen igen.

Milliárdos fejlesztéseket említett a kormány jóvoltából. Milyen most a viszonyuk?

Mivel a világról alkotott nézeteim nem változtak meg, ezért Tarlós István gondolatait kölcsönözve hadd fogalmazzak úgy, hogy a nemzeti sorskérdésekben továbbra is a jelenlegi kormánnyal értek egyet. Legyen szó nemzetpolitikáról, nemzeti szuverenitásról, családtámogatásokról, az illegális bevándorlás kérdéséről, vagy az LMBTQ káros propagandájáról. Ezzel együtt pedig sok évvel ezelőtt sem, és most sem értek egyet több dologgal. Ilyen például a közpénzek alapítványi vagyonba történő vándorlása. Nem kell messzire mennünk, van egy szemléletes példa erre Csepelen is. Egyébként pedig nem foglalkozom politikai játszmákkal. Számomra mindig is a csepeliek érdeke volt az első, most is csak ez számít.

Pedig volt ön már a „csepeli Magyar Péter”, Soros-ügynök, beépített román ügynök. Fájt?

Ezek mind egyetlen helyről érkező vádaskodások voltak. Szerintem mindenki tudja, hogy kitől származtak. Ezek nem fájtak már, de a családomat ért támadások igen. Ezeket nem fogom elfelejteni soha. Én úgy tanultam, hogy a család szent – ahogyan azt egy nagyon híres film is tökéletesen bemutatja. A múltat lezártuk, a választók tavaly június 9-én ezt a vitát egyértelműen eldöntötték, nincs tovább miről beszélni. A kerület jövője ennél sokkal fontosabb. Az a feladatom, hogy Csepel fejlődjön, és ha ehhez a kormánytól jön a forrás, akkor megköszönöm nekik. Egyébként együttműködünk minden olyan állami szereplővel, akivel a csepeliek javát tudjuk szolgálni. Ugyanakkor szomorú azt látni, hogy a főváros vezetése számára továbbra is Csepel egy mostohagyerek. Mi építjük például azokat a gyalogátkelőhelyeket, amelyeket nekik kellene, de az illetékes fővárosi cég mondvacsinált okokkal, lehetetlen előírásokkal még ezt is akadályozza. De mint említettem, mindez engem kizárólag abból a szempontból érdekel, hogy mi Csepel, a csepeliek érdeke. A főváros pedig jól láthatóan nem végzi el a feladatát. De ha már helyettük mi szeretnénk valamit megcsinálni, akkor joggal várhatnánk el, hogy azt segítsék. Viszont pozitív hozzáállásként azt is el kell mondjam, hogy úgy tűnik, együtt tudunk működni a Csepeli Strand további üzemeltetése kapcsán. Ez azért a főváros cégének óriási könnyebbség, nekünk pedig csepeli érdek.

Azért Csepelen is vannak gondok. Kardinális kérdés például a közbiztonság ügye, amit korábban az új ciklus egyik legfontosabb feladatának nevezett. Hogy állnak most?

Elfogadtuk a kerület közbiztonságát erősítő intézkedési tervet, amelynek középpontjában a csepeliek biztonságérzetének növelése áll. A projekt részeként hozzájárultunk például trafiboxok beszerzéséhez, hogy hatékonyabban lépjük fel a biztonságosabb közutak érdekében. Beszereztünk egy új civil szolgálati járművet, amely leváltja a csepeli rendőrségnek biztosított régi autót. Velük egyébként kiváló a kapcsolatunk. Ezért is különítettünk el száztízmillió forintot rendőri túlszolgálat biztosítására, kiemelve vigyázni olyan helyszínekre, mint például a sétálóutca. Összességében mintegy százötvenmillió forintot biztosítottunk ezekre az intézkedésekre. Közben megújítottuk és átalakítottuk a régi közterület-felügyeletet, amely a Csepeli Városrendészeti Igazgatóság nevet kapta, az ott dolgozó kollégák létszámát folyamatosan növeljük, és jelentős béremelést is biztosítottunk. Kiváló, a szakmájukhoz értő kollégák dolgoznak ott. Ez pedig azért elengedhetetlen, mert a közrend és közbiztonság javítását az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladatának tartom.

Az elmúlt időszakban más területen is nagy változások történtek: megvalósult az óvodai működési rendszer racionalizálása, most pedig az önkormányzati bérlakások ügye került terítékre. Itt úgy hírlik, régóta rendet akartak tenni. Ez mit jelent?

Az óvodai rendszer átalakításával egy hatékonyabb, fenntarthatóbb rendszert alakítottunk ki, ahol a gyerekek érdekei továbbra is elsődlegesek. Évtizedes megoldatlan kérdés volt a bérlakások ügye. A kerületben sokan élnek ilyen ingatlanokban, ugyanakkor a szabályozás, a bérleti díjak és az elosztási elvek már régóta nem tükrözték a mai valóságot és nem szolgálták sem a rászorulók érdekeit, sem az önkormányzat felelős gazdálkodását. Pákozdi József alpolgármester úr kezdeményezőként és vezetőként állt a bérlakásrendszer megújításának az élére. Ezért idén tavasszal közösségi egyeztetést indítottunk, hogy a csepeliek véleményét közvetlenül is megismerjük. Szerettünk volna egy olyan megoldást, amely jobban igazodik a piaci viszonyokhoz, ugyanakkor megőrzi a szociális érzékenységet. Az egyeztetés után az elhangzott javaslatokat, véleményeket a képviselő-testület figyelembe vette a döntéshozatal során. Meggyőződésünk, hogy az új lakásrendelet igazságosabbá teszi a rendszert és biztosítja, hogy a rászorulók méltányos áron jussanak lakáshoz, másoknak pedig kedvezményes lakásbérlést tesz lehetővé. Bár sokak szerint nagy fába vágtuk a fejszénket, de hisszük, hogy csak így lehet hosszú távon működő megoldásokat találni a kerület lakhatási gondjaira.

Közben pedig civil szervezetük, a Közösen Csepelért Polgári Egyesület jól láthatóan egyre aktívabb a kerületben, sorra szervezik a közösségi programokat. Mi a céljuk?

Hogy összehozzuk a csepelieket valamilyen közös élményre. Szerintünk fontos, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor találkozhatunk, beszélgethetünk, és ha még jól is érezzük magukat, már nyertünk. Programjaink kizárólag erről szólnak, és a jövőben is ezen az úton szeretnénk továbbmenni: közösen, a közösségért, Csepelért.

Még több hír Dél-Pestről

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...
Czinczás Róbert pesterzsébeti sportoló egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékáról. A veseátültetett versenyző története súlyos betegségről,...
Bősz Gábor XVIII. kerületi veseátültetett sportoló férfi egyéniben aranyérmet, férfi párosban pedig bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa- játékán. A veseátültetett...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján 2026. július 1-jén (szerda) 24.00 óráig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást az ország egész területére.
Ünnepélyesen is átadták pénteken a Nego Kyokushin Karate Egyesület saját Dojo-ját (edzőtermét). Ezentúl az Üllői út 200. szám alatt, új helyszínen, állandó teremben tartják edzéseiket.
2026-ban négy felejthetetlen filmklasszikussal vár mindenkit a szabad ég alatt, a Bókay-kert szabadtéri mozija!

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.