Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Így alakul idén tavasszal a tankötelessé vált gyerekek beiratkozása a 2025/26-os tanévre.

Tankötelessé válnak azok a gyerekek, akik az adott nevelési év előtti augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. (Értelemszerűen a következő évben kell iskolapadba ülniük azoknak a gyerekeknek, akik szakértői bizottsági javaslatra még egy évig óvodában maradnak.)

A szülők a lakóhely szerinti vagy a választott iskolában

2025. április 10. (csütörtök) 8-19,
2025. április 11. (péntek) 8-19 óra között
írathatják be gyermeküket az első évfolyamra.

A lakóhely szerinti (körzetes) iskolára itt lehet rákeresni: https://kir.hu/korzet

A beiratkozáskor be kell mutatni:

a gyerek nevére kiállított személyi azonosítót (ha nincs, akkor a születési anyakönyvi kivonatot);
a gyerek lakcímkártyáját.
A dokumentumokat a KRÉTA e-ügyintézés felületén is be lehet nyújtani, de az adategyeztetés miatt ebben az esetben is szükség lesz az iskolában való személyes megjelenésre. A KRÉTA-rendszer működéséről és a beiskolázás részleteiről az iskolák honlapjai adnak tájékoztatást.

Fontos, hogy a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, nyomtatványokat mindkét törvényes képviselőnek alá kell írnia, akkor is, ha a szülők külön élnek, és a szülői felügyeletet az egyik szülő gyakorolja – kivéve, ha a bíróság korlátozta vagy megvonta a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát.

A gyermek iskolai felvételéről az intézményvezető dönt. Ha a szülő a döntéssel nem ért egyet, 15 napja van arra, hogy az intézmény fenntartójától, tehát az adott tankerületi központtól kérjen másodfokú döntést. A kérelmet az iskolában kell benyújtani, de a tankerületi központnak kell címezni. (A VI. kerületben található oktatási intézmények a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz tartoznak.)

A sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt iskola hivatalból felveszi.

Nemzetiséghez tartozó jelentkezőt – ha a felvételi követelményeknek megfelel – a nemzetiség nyelvén, vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba kell fel- vagy átvenni.

Ha magyar állampolgárságú gyermek külföldön végzi tanulmányait, akkor azt be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak, és ha korábban hazai iskolába is beiratkozott, akkor az iskola vezetőjének is. Erre a tanköteles gyerekek nyilvántartása miatt van szükség.

Nem magyar állampolgárságú gyermek akkor tanköteles Magyarországon, ha

menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,
a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja (pl. EU-s állampolgár),
a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.
Természetesen az ezen tényeket igazoló dokumentumokat is be kell mutatni az iskolai beiratkozás alkalmával.

Ezek a nem magyar állampolgárságú gyerekek a tankötelezettségük idejéig, továbbá a 18. életévük betöltése előtt megkezdett tanulmányaik befejezéséig az iskolai oktatást a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel vehetik igénybe.

Szabálysértést követ el az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a gyermeket nem íratja be iskolába a megfelelő időben.

A részletes felhívás itt olvasható.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1