A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) szervezésében és az önkormányzat közreműködésével újabb botlatókövek kerültek a terézvárosi utcákra augusztus 13-án.
A Stolpersteine, azaz a botlatókő egy olyan rézlappal fedett betonhasáb, amely 1939 és 1945 között elhurcolt és meggyilkolt embereket jelöl külön-külön Európa-szerte. Olyan életekbe botlat minket, amelyek nyom nélkül tűntek el, és ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá a járdába süllyesztett tömbök, illetve a felületükön fénylő feliratok. „Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik” – vallja Gunter Demnig, kölni képzőművész, aki a botlatókövek koncepcióját még a kilencvenes években találta ki.
Legutóbb a Székely Bertalan utca 2./b háznál gyűlt össze egy tömeg augusztus 13-án délután az új botlatókövek elhelyezésére és felavatására. Leszármazottak, barátok, ismerősök utaztak az eseményre, hogy megemlékezhessenek a közös, tragikus múltról, történeteiket megoszthassák egymással. Már hagyományos módon az egykori terézvárosi lakosok előtt tiszteletét tette Soproni Tamás polgármester is.
A felülről olvasható fémtáblábkon az elhurcoltak neve, születési ideje, és ha tudható, haláluk helyszíne és időpontja található. A botlatókövek az áldozat utolsó, még szabad akaratából választott lakhelyének bejárata előtt lelnek otthonra. Így került két új név a VI. kerületbe augusztus 13-án. Goldmann Ceciliát 1944-ben hurcolták el a nyilasok, sorsa ismeretlen. Ditter András munkaszolgálatos volt, 1943-ban Voronyezsben halt meg. Pár nappal korábban, augusztus 10-én pedig a Szív utca 33. elé került botlatókő Kállai Ottó emlékére, aki 1944-ben munkaszolgálatosként tűnt el. Mostantól minden arra járó gyalogos „beléjük botolhat”, életük emléke ezáltal fennmarad.
