Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az ideiglenes piac előkészítésével elindult a Hunyadi téri vásárcsarnok sok évtizede várt felújítása. Két év alatt születik újjá a Czigler Győző tervezte épület, hogy piacként és közösségi térként nyisson ki, és érdekessége, hogy a folyamat szinte napra pontosan 128 évvel az átadás után indult el.

A csarnok megőrzi eredeti funkcióját, amit kevés fővárosi vásárcsarnok mondhat már el magáról. Bár tervek az elmúlt évtizedekben is születtek a műemlék épület rekonstrukciójára, teljes felújításon még egyszer sem esett át a megnyitása óta. Fontos: a csarnok árusai június végéig zavartalanul működnek jelenlegi helyükön.

A vásárcsarnokban egyelőre nem folyik munka, a kivitelező első lépésként az őstermelői piac mellett, valamint a Szófia utcai oldalon egy rövidebb szakaszon állított fel kerítéseket. Először az ideiglenes árusítóhelyekhez szükséges közműveket építik ki, ugyanis a belső munkák megindulásával a boltok, az árusok a csarnok és az őstermelői asztalok közötti részre, egy konténerekből álló piacra költöznek majd ki.

Az előkészítés első fázisában ezekre a változásokra kell számítani:

a csarnok előtti szakaszon, egészen a Szófia utca és a tér Andrássy út felőli sarkáig előbb az őstermelői piac oldalán, majd a csarnok előtt is megszűnik a parkolás,
szintén megszűnik a parkolás a tér Szófia utcai oldalán (az Up Hotellel szemben) egy szakaszon,
megszűnik a csarnok bejárata előtti gyalogátkelő,
a Mol Bubi-pontot áthelyezik a Csengery utca Andrássy út felőli szakaszára,
a Hunyadi téri park végig megközelíthető lesz, az őstermelői piac zavartalanul üzemel.
Az ideiglenes piac kialakítása után, júliustól már itt lesznek megtalálhatók a csarnok jelenlegi árusai. A Hunyadi téri vásárcsarnok felújítása két évig tart, és a tervek szerint 2027 első negyedévében nyit ki újra. A felújítás terveit a műemlék épületek rekonstrukciójáért végzett tevékenységéért Budapestért díjjal is kitüntetett Archikon építésziroda készítette el.

Így születik újjá az épület:

megújul a csarnok tejes belső tere, eltűnnek a középre beépített pavilonok, valamint a hozzáépítések,
ezzel egy közösségi térré válik a piac, hiszen a középső részen 2000 négyzetméteres tér alakítható ki – hétköznapokon pedig itt lesznek az árusok asztalai,
megépül a Czigler Győző terveiben is szerepelt karzat a Szófia utcai részen, míg a másik hosszanti oldalon felújítják az eredeti műemlék kioszkokat,
ezt a homlokzatot több ponton meg is nyitják az utcafront felé, portálok jönnek létre, amelyek élő kapcsolatra adnak lehetőséget,
a kialakított galéria kapcsolódhat a földszinti tevékenységekhez, ugyanakkor elkülönülve rendezvénytérként is működhet.

A mostani projektnek nem képezi részét a két fejépület lakásainak felújítása, azonban hamarosan bérlői pályázatot írnak ki rájuk. A vásárcsarnok újjászületése jól illeszkedik a Terézváros 2030 közterület-megújítási programba is: a környező utcák gyalogosbarát átalakításával a Hunyadi tér és a piac az eddiginél sokkal jobban bekapcsolódhat a belváros vérkeringésébe.

Egy kis csarnoktörténet

Azt sokan tudják, hogy a IV. számú fővárosi vásárcsarnokot a főváros beruházásában építették éppen 130 éve, Czigler Győző tervei alapján. Azt viszont kevesebben, hogy a IV. számnak nincs különösebb jelentősége – az átfogó fővárosi csarnoképítési programot kidolgozó Matuska Alajos tanácsnok adta ezt a sorszámot a Hunyadi térre tervezett épületnek még 1891-es jelentésében. Az épület terveit Czigler Győző készítette el, aki a Hold utcai vásárcsarnokot is tervezte. Nem véletlen tehát, hogy szinte ikertestvér a két épület, mindkettőhöz tapad a két utcafronton egy-egy fejépület, ahol lakások kaptak helyet. (Van két fontos különbség: a Hunyadin nem épült meg az a karzat, ami a terveken még szerepelt, illetve a Hold utcai 2020-ban bezárt piacként, és 2022-ben kiállítótérként nyitott újra.) A Hunyadi téri – akárcsak a Fővám téri központi, illetve három másik kerületi társa – 1897. február 15-én nyílt meg (más források szerint 16-án), és maga Bánffy Dezső miniszterelnök is megtisztelte az avatást.

Azt nem lehet mondani, hogy a Hunyadi téri csarnokhoz nem nyúltak hozzá azóta sem, de teljes felújításon egyszer sem esett át az elmúlt 130 évben. Egyes források szerint a második világháborúban találat érte, és a tetőszerkezetét ki kellett javítani. Az biztos, hogy az épület állaga a következő évtizedekben romlott, a 60-70-es években leginkább arra koncentráltak, hogy nagy üzletek kerüljenek a csarnokba; ekkor kerültek utólagosan a belsőbe a Hunyadi téri boltok kibővítései. (Ezek a toldások a felújítás során eltűnnek.) A ma ismert formáját a 80-as években nyerte el az épület, akkor kerültek be középre a pavilonok. Az évtized végére a pince beázása okozott gondot, ezért alulról szigetelték és elhárították az omlásveszélyes állapotot. A kerületi tanács 1989-ben tervpályázatot írt ki a teljes rekonstrukciójára, azonban a munka nem kezdődött el, pedig 1991-re tervezték a befejezést.

A rendszerváltás után is születtek tervek a teljes átalakítására. Az volt a közös bennük, hogy a kerületi önkormányzat több esetben is el akarta adni az épületet, ami más funkciót kapott volna, a Hunyadi tér alatt pedig mélygarázs épült volna. Sőt, 1997-ben el is adta Terézváros az éppen százéves „Hunyadit”, de 1998-ra „visszacsinálták” az üzletet. Ekkor hipermarketet terveztek az épületbe, közel tíz évvel később már Európa-ház lett volna Czigler Győző épületéből. Merthogy 2005-ben is arról volt szó, hogy magánbefektetőké lesz a csarnok, ennek érdekében egy úgynevezett szindikátusi szerződést is aláírtak. Most már nehéz elképzelni, de a terv az volt, hogy a piac a Hunyadi tér alá költözik, ahol egy négyszintes mélygarázst is kialakítottak volna; összesen hat szint lett volna a mélyben. Az elképzelést a megvalósíthatóságával kapcsolatos kételyek mellett a felerősödő civil tiltakozás futtatta zátonyra. A két tervben közös volt Verók István felbukkanása: az előbbiben a kerületi vagyonkezelő vezetőjeként, az utóbbiban már polgármesterként. 2009-ben még szó volt a csarnok koncesszióba adásáról egy külsős üzemeltetőnek, de a piac „elpasszolása” a 2010-es választások után végleg lekerült a napirendről.

Az akkor felállt önkormányzati vezetés tovább is jutott a tervezésnél. Hassay Zsófia polgármestersége idején a teljes felújításra készültek, a munkák 2016-ban indultak el és négy ütemmel számoltak. A szerkezet, a födémek megerősítése mellett a leglátványosabb változás az épület teljes homlokzatának renoválása volt, ami 2019 őszére készült el. A belsőt végül teljesen érintetlenül hagyták, érthető okokból: akkori árakon 6 milliárd forint lett volna a rekonstrukció. 2019 után a Soproni Tamás vezette önkormányzat új terveket készíttetett, lényegesen észszerűbb költségekkel számolva. A most lezárult közbeszerzés eredményeként a csarnokot nettó 2,92 milliárd forintért a Magyar Építő Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma újítja fel teljes mértékben önkormányzati forrásból, a munkákat pedig a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. koordinálja.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1