Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Vegazzi Specialty Pizzeria egy tisztán növényi alapanyagokat használó pizzázó – talán ez a legkevésbé rendkívüli a helyben.

Mint annyiszor Gasztro rovatunk történetei során, a Vegazzi sztorija is egy karriercsavarral kezdődött. A tulajdonos, Preyer György az üzleti kommunikáció világából csöppent át a vendéglátásba, és indult el azon az úton, amit a mai napig megszállottan követ. Egy sikertelen kísérlet – egy ismerőse dobta be egy gluténmentes pizzázó ötletét – után egy barátjával 2017-ben indították el a Vegazzit. Eredetileg az azóta már megszűnt Ankertben működtek, de két év után bezártak, majd pár év tartalmas szünet következett házigazdánk történetében. Ekkor ugyanis megjárta szinte a teljes olasz csizmát a kelt tészta rejtélyeinek megismeréséért. Meg akarta érteni, mitől is lesz jó a pizzatészta, vagy egészen egyszerűen, hogyan lesz tészta a tészta. Ezért vadkovászos pékektől tanult, felfejtette az anyag biokémiáját. Bő tíz év irodai életmód után vágyott is valami kétkezi dologra, ahol azonnal láthatja a munkájának gyümölcsét. Végül 2023-ban nyitott ki újra a Vegazzi, immár a Jókai utcában.

Úgy tűnhet, ám mégsem hagyta maga mögött teljesen a marketinges, analitikus gondolkodását a magyar pizzaiolo, avagy pizzakészítő. Saját tésztáját úgy próbálja igazgatni, hogy a recept egy „Excel-táblázatba” foglalható legyen. Azon túl, hogy minden növényi alapú, valójában a pizzatészta adja a Vegazzi különlegességét. Preyer György szerint, ha a tészta valahol nincs rendben, akkor a feltét csak arra jó, hogy eltakarja a hiányosságokat. „Ha arra vagy kíváncsi, hogy mit tud egy hely pizzája, kérj csak egy sima paradicsomosat” – adta a tippet. A tökéletes minőségért így mindig bűvöli, fejleszti a tésztáját és önmagát is. Tésztájuk hat fajta lisztet tartalmaz, vadkovásszal és élesztős előtésztával készül és minimum négy napig érlelik.

„Te nyertél”
Annyira beleszeretett a kelt tészta és a gabona tudományába, hogy egyetemi szinten tervezi továbbképezni magát e téren. Természetesen még ezzel sem lesz vége a tudásszerzésnek, elismeri, annak sosincs vége – de ez csak lelkesíti az alapos elmélyedésben. Legutóbb például egy hetet töltött el a közel 200 éves Dallagiovanna malom trénerképzésén. Már-már fanatikusságának eredményeként Pizzaalkímia néven könyvet is írt, Magyarország egyetlen pizzás podcastját vezeti ugyancsak Pizzaalkímia címmel, hiszen abban hisz, hogy a tudás akkor igazán értékes, ha azt tovább is tudja adni.

A kínálat minőségét és a vegán ételek vonzerejét egy anekdotája is bizonyítja. Két éve egy találkozó miatt rengeteg motoros lepte el a várost, közülük egy házaspár betért a Vegazziba. Egyikük, egy tagbaszakadt férfi nem rendelt semmit, így az aznap felszolgálóként is dolgozó tulajdonos megkérdezte tőle: „Nem éhes?” Hamar kiderült, hogy a magyar ételekhez szokott jövevénynek nem fűlik a foga a vegán pizzákhoz. Ezt György kihívásnak vette, azt mondta neki, megvendégeli, és ha tetszik, térjen be hozzájuk újból, ha erre jár. „De magabiztos vagy!” – válaszolta a játékra hívott ember, és hitetlenkedve nézegette a számára szokatlan kreálmányt. Viszont amikor a pizzasütő legközelebb megfordult az asztaluknál, már csak egy üres tányér, és egy elégedett vendég fogadta: „Te nyertél” – mondta elismerően.

Megkóstolhattuk mi is a „nyertes” művet, a magyaros pizzát, amely a gabonakolbász fűszerezésének köszönhetően valóban felidézi bennünk a házi kolbász ízét. Bár az ilyen összehasonlításokat nem kedveli annyira a Vegazzi vezetője – nem a húst akarja pótolni alternatívákkal, hanem valami egészen mást szeretne nyújtani. A vegán étrendet szeretné népszerűsíteni, általánosítani a köztudatban, hiszen úgy gondolja, hogy egy vendéglátóhely társadalmi fenntarthatósági szempontból is befolyással lehet.

Vegazzi Specialty Pizzeria – Jókai u. 7.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1