A belvárosban az elmúlt években sokszor nem az volt a kérdés, hogy ki szeretne itt albérletbe költözni, hanem az, hogy ki tud. A terézvárosi önkormányzat és a Fővárosi Lakásügynökség összefogásában most egy fiatal villamosvezetőt sikerült otthonhoz juttatni a Szív utcában egy olyan konstrukcióban, amelyben nemcsak ő, hanem a lakás tulajdonosai is jól járnak.
Amikor Terézváros a rövid távú lakáskiadás visszaszorítása mellett döntött, az önkormányzat világossá tette: a lakhatási válságot nem lehet pusztán tiltásokkal kezelni. Az Airbnb-vel járó kellemetlenségek felszámolása mellett cél volt az is, hogy minél több ingatlan térjen vissza a hosszú távú bérleti piacra, és azok számára is elérhetővé váljon a belvárosi lakhatás, akiknek stabil jövedelmük van, de az albérletárak meghaladják a lehetőségeiket. Ennek jegyében Terézváros a kerületek közül elsőként csatlakozott a Fővárosi Lakásügynökség programjához. A modellről korábban már részletesen írtunk, most egy konkrét történeten keresztül szeretnénk megmutatni, hogyan találkozhat egy lakástulajdonos és egy bérlő érdeke úgy, hogy abból mindenki nyerjen.
Püspökladánytól a Szív utcáig
Hajdú Krisztián tíz éve költözött Budapestre Püspökladányból, dolgozni jött a fővárosba. Először a vasútnál helyezkedett el váltókezelőként, ami mellé szobát is kapott a MÁV munkásszállóján. Később azonban váltott, villamosvezető lett a BKV-nál, így megszűnt a szolgálati szállás lehetősége. A fizetéséből csak egy kicsi, nagyon lelakott IX. kerületi bérletre futotta. „Úgy voltam vele, hogy egy próbát megér” – idézi fel, milyen megfontolásból jelentkezett a Lakásügynökség bérlői névjegyzékébe, miután egy cikkben olvasott a lehetőségről.
Mivel a Lakásügynökség kiválasztási szempontjai nagyon sokrétűek és rendkívül alapos körültekintés után párosítanak össze tulajdonost és bérlőt, viszonylag hosszú idő telt el, mire Krisztiánnak megcsörrent a telefonja. Több körös egyeztetés után az ügynökség végül egy felújított Szív utcai ingatlant ajánlott fel számára, ami a legmerészebb álmait is felülmúlta. „Olcsóbban jövök ki, mint az előző lakásomban, pedig az tizennégy négyzetméterrel kisebb volt, és jóval rosszabb állapotú” – mondja elégedetten, hozzátéve, hogy kauciót sem kellett letennie. Az is változás, hogy az albérletpiacon az ember soha nem tudhatja, meddig maradhat vagy mikor emelkedik a bérleti díj, így a mostani konstrukció kiszámíthatósága nagy súlyt vett le a válláról. Kapásból három évre szerződtek vele, ami azt jelenti, hogy nem kell folyamatosan következő albérlet után néznie. „Megnyugtató, hogy tudom, hosszabb ideig maradhatok egy helyen. Bútorokat vettem, berendezkedtem, sőt ha az ügynökségnek jelzem, a tulajdonosok engedélye alapján lényegében bárhogy tovább szépíthetem a lakást. Jó érzés, hogy nem azon jár az eszem, mikor kell újra költözni, hanem hogy milyen képet tegyek fel a falra.”
Bár az elmúlt három évben a 2-es, 23-as és 24-es villamos vonalán találkozhatunk Krisztiánnal, korábban, amikor még váltókezelőként dolgozott, a Nyugati pályaudvar volt a munkahelye. Így a kerület nem ismeretlen számára, kedvence a szemközti Pinczi Hentes volt a Teréz körúton, amihez most újra közelebb került.
