Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újpest májusban is gondoskodik arról, hogy minden korosztály találjon magának tartalmas és szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget. A hét egyik kiemelkedő eseménye az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál lesz, amelyet május 10-én, szombaton rendeznek majd meg immáron 26. alkalommal, ugyanezen a napon kerül majd sor az Újpesti Félmaratonra is.

Az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivált először 1999 tavaszán rendezték meg. A családi sportesemény eredetileg „Fuss egy fáért” néven indult, hiszen akkor a nevezési díjakból befolyt összeget az M0-s körgyűrű fásításának támogatására fordították. Azóta a rendezvény hagyománnyá vált, az évek során sokat formálódott, mégis megőrizte közösségépítő erejét és jó hangulatát.

A szintén szombaton megrendezésre kerülő Újpesti Félmaraton során a résztvevők idén is választhatnak a 10,5 vagy a 21 kilométeres távok közül. A hosszabb távot háromfős váltóban, csapatként is teljesíthetik. A félmaratont egyébként immáron negyedik éve hirdetik meg a szervezők.

Természetesen nem csak a sportolni vágyók találhatnak kedvükre való elfoglaltságot, kulturális és közösségi programok is színesítik a hetet. Az Újpesti Kulturális Központ szervezésében ezen a héten is számos változatos esemény várja a város lakóit – a kisgyermekektől a szépkorúakig. A programkínálatban sportfoglalkozások, zenei események, kézműves és alkotóprogramok, valamint ismeretterjesztő klubfoglalkozások is szerepelnek, így mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb eső vagy leginkább kedvére való programot. Újpest ezen a héten is élményekben gazdag programokat kínál.

A teljesség igénye nélkül az alábbiakban egy rövid programismertető:

Újpesti Filmklub
Időpont: 2025. május 6. (kedd) 18:30
Helyszín: Polgár Centrum
„Dahomey – Kik vagyunk?” című francia film, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Gyermek kerámia tanfolyam
Időpont: 2025. május 7. (szerda) 16:00-17:30 óráig.
Helyszín: 1043 Budapest, Erzsébet utca 31. (Lázár Ervin Általános Iskola)
Kerámia tanfolyam szerdánként gyermekek számára, folyamatos csatlakozási lehetőséggel.

Vankó István festőművész kiállítása
Időpont: 2025. május 9. (péntek) 18:00 (megnyitó)
Helyszín: Polgár Centrum – Újpest galéria
A belépés díjtalan, a kiállítást május 31-ig lehet megtekinteni.

Újpesti Közművelődési Kör
Időpont: 2025. május 9. (péntek) 19:00-22:00
Helyszín: Polgár Centrum
Az Újpesti Közűvelődési Kör elődje, 1877-ben alakult, 1988-tól működik a klub a mai formájában. A klubestekre tagsági igazolvánnyal lehet belépni.

Újpesti Félmaraton
Időpont: 2025. május 10. (szombat) 7:45 (bemelegítés) 8:00 (rajt)
Helyszín: Farkaserdő utca, a Babits Mihály Gimnázium melletti útszakasz (rajt, cél)
Újpest Önkormányzata idén is megrendezi a nagysikerű Újpesti Félmaratont, amelyet 55% patak menti töltésen, 45% aszfalton teljesíthetnek a futók.

Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál
Időpont: 2025. május 10. (szombat) 8:00-14:00
Helyszín: 1048 Budapest., Kósa Pál sétány (Versenyközpont)
A félmaratoni és negyedmaratoni távok mellett idén is lehetőség van a mini futásban (2 km) vagy a kerékpáros futamban (8,6 km) indulni.

Hétvégi Randevú – Szilver Zenekar
Időpont: 2025. május 11. (vasárnap) 17:00–21:00
Helyszín: Ifjúsági Ház, 1042 Budapest, István út 17–19.
Kapunyitás: 16:30-tól. Zenés, táncos rendezvény jókedvvel és közösségi hangulattal.

Felelős Állattartás Napja
Időpont: 2025. május 11. (vasárnap) 10-17 óráig.
Helyszín: Rex Állatsziget (1048 Budapest, Óceánárok u. 33.)
A rendezvény célja, hogy a látogatók megismerkedjenek a felelős állattartás fontosságával.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1