Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy szürke hétfő délutánt varázsolt felejthetetlen élménnyé október 27-én a Centrál Színház Játék a kastélyban című előadása, melyet a terézvárosi nyugdíjasok ezúttal ingyenesen nézhettek meg. Molnár Ferenc klasszikus vígjátékát a kerületi Idősügyi Tanács „ajándékozta” a helyi szépkorúaknak.

A Centrál Színház előcsarnoka már jóval az előadás előtt megtelt vidámsággal, baráti beszélgetések, régi ismerősök találkozásai és kíváncsi várakozás jellemezte a hangulatot. A terézvárosi nyugdíjasok közül sokan évek óta visszajárnak ezekre a programokra, amelyeket a kerület Idősügyi Tanácsa szervez az önkormányzat anyagi támogatásával. Legutóbb júniusban a 6SZÍN Teátrumban a „Kizárólag az utókor számára” című darabot nézhették meg ugyancsak ingyenesen.

Az érkezőket ezúttal is Soproni Tamás polgármester és Szász Károly, az Idősügyi Tanács alelnöke fogadták. „Már hagyománnyá vált, hogy minden évben az idősek világnapja környékén együtt nevethetünk, együtt élvezhetünk egy jó színházi estét. A Centrál Színház egy-egy új darabja mindig garancia arra, hogy derűs, minőségi élményben legyen részünk” – mondta Soproni Tamás köszöntőjében, amikor röviden „színpadra lépett” az előadás előtt. A polgármester kiemelte: fontosnak tartja, hogy az idősek számára ne csak évente egyszer legyenek ilyen események, hanem egész évben kínáljanak tartalmas, közösségépítő programokat. „Büszke vagyok arra, hogy Terézvárosban nemcsak októberben, hanem egész évben figyelünk a nyugdíjasainkra: kirándulások, koncertek, könyvtári rendezvények várják őket. Őszintén mondom, amikor magam is el tudok menni ezekre, mindig fantasztikus a hangulat. Jó egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, megnyugodni, együtt lenni. Ilyenkor én is mindig feltöltődöm, sokat tanulok” – fogalmazott.

Soproni Tamás egy személyes történetet is megosztott a közönséggel: „Egy hölgy egyszer azt mondta nekem: egy jó nap nem attól lesz jó, hogy minden jól alakul, hanem hogy az ember aktívan meglátja benne a szépet és a jót. Sokszor eszembe jut ez, a munkában is, meg akkor is, amikor a kéthónapos kisfiam hajnal háromkor felébred. Azt kívánom önöknek is, hogy lássák meg mindenben a szépet és a jót és élvezzék ezt az estét!” – mondta kis betekintést engedve szülői életébe, amit a közönség tapssal fogadott.

A Játék a kastélyban előadása méltó választás volt az alkalomhoz. A közönség hangos nevetéssel, majd vastapssal jutalmazta a színészeket. Molnár Ferenc klasszikusa a színházról, a valóságról és az illúzióról mesél könnyed eleganciával. A Puskás Tamás rendezte produkciót olyan neves színészek játéka tette emlékezetessé, mint Alföldi Róbert, László Zsolt és Balla Eszter. A színházteremből kilépve sokan arról beszéltek, hogy „ilyen estékből sosem elég”. Egy mosolygós néző így foglalta össze: „Jó volt kicsit kiszakadni, nevetni, együtt lenni. Kell az ilyen az ember lelkének.”

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1