Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Zsibvásár egy koszos, bűzös bűnfészekben, ahol minden árnyékban valamilyen kétes alak fondorlatoskodik – repít minket vissza az időben Katona Csaba a 19. század közepi egykori Hermina térre. De hogy került a csizma a Hunyadi téri vásárcsarnok asztalára? Leginkább úgy, hogy az épület újjászületése előtt a múltat jól ismerő történész és a tervekbe beengedést adó Soproni Tamás polgármester több alkalommal helytörténeti sétát vezetett a terézvárosiak számára. Velük tartottunk mi is.

Budapestnek Bécs szolgált mintául, Bécsnek pedig Párizs – vezette fel a történész a kiegyezés utáni helyzetet, amelyben a rendezett vásárterek ötlete is megszületett. Ebben az időben a város hatalmas gazdasági növekedésen és infrastrukturális fejlődésen esett át, a vásárcsarnokok létrejötte mögött pedig elsősorban higiéniai, valamint esztétikai okok álltak. Ugyan addig is számos helyen működtek piacok, de ezek igénytelenül és koszosan, sokszor minősíthetetlen árukat szolgáló fertőként csúfították a városképet.

A csarnokprojekt ötletgazdája és támogatója az 1873-ban, az egyesített Budapest megszületésekor megválasztott és népszerű polgármester, Kamermayer Károly volt. A tervek szerint minden akkori kerületnek építettek volna külön csarnokot, tehát tízet. „Ez ma sem lenne könnyű, de akkor végképp nem volt az” – tette hozzá Katona Csaba, hiszen akkor például még az is könnyen előfordulhatott, hogy egyes budai lakók sose tették a lábukat a lenézett pesti oldalra. A kiterjedt városfejlesztésnek köszönhetően azonban a 19. század utolsó negyedére megépült az akkori Sugárút, a mai Andrássy út és az egykori Hermina térre került az 1884-re elkészült Magyar Állami Operaház. Az ottani „piacnak” új helyet kerestek, ez lett a Hunyadi tér. És végeredményben ezért került ide az 1897-ben átadott, Czigler Győző által tervezett épület.

Modern piac és közösségi tér

A kor mentalitását tükrözi, hogy „nem csak funkcionális, esztétikus is” lett a vásárcsarnok – mondta Katona Csaba –, tükrözve a nemzeti politika, a romantika és az ipari forradalom hármasából született gondolkodásmódot. A vezetésen választ kaptunk arra is, hogy miért vannak különböző állatok és rejtélyes lények a homlokzaton, és megtudtuk azt is, hogy az épület négy bejáratát miért főbejárás, bejárás, bejárás, kijárás felirattal látták el. Ebben például a Hunyadi tér szabad területe játszik fő szerepet, hiszen az árukat cipelő szekereket csak ott tudták felsorakoztatni úgy, hogy ne okozzanak forgalmi káoszt a többi utcán.

„Ahogyan a régieknek Bécs szolgált mintául, most nekünk a lisszaboni és pozsonyi vásárcsarnokok” – vezette fel egy párhuzammal a felújítási terveket Soproni Tamás, felidézve az elmúlt évtizedeket is. A csarnok teteje a II. világháború alatt bombatalálatot kapott, a 70-es években pedig a belső felületét alakították át úgy, hogy elcsúfult a homlokzata és a bazilikális elrendezése. A 80-as években strukturálisan is megroppant az épület, a kerületi tanács tervpályázatot írt ki a vásárcsarnok teljes felújítására. Valójában azóta szinte minden évtizedben legalább egy tervezet készült valamilyen szintű átalakításról, de a teljes felújításra egészen eddig nem került sor.

A februárban – az ideiglenes vásártér előkészítésével – elkezdődött belső felújítás után nemcsak egy modern piacot kapnak vissza a terézvárosiak, hanem egy közösségi teret is. A csarnok közepén elhelyezkedő árusítóhelyek mozgathatók lesznek, hogy eseményeket is lehessen majd ide szervezni. Emellett egy galériát is kialakítanak, hogy ott találkozhassanak egymással az erre járók, amely így nemcsak a szociális szellemiséget, de az eredeti templomi szerkezetiséget is erősíteni fogja.

A nettó 2,92 milliárd forintos felújítást a tervek szerint az épület megnyitásának 130. évfordulójára fogják befejezni.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1